Az Indus völgye – 1. rész

Posted on by 0 comment

Itt nem találhatunk sem arannyal kirakott sírokat sem pompás templom-piramisokat. Négyezer évvel ezelőtt az Indus-völgyének városépítői üzleteltek és nem háborúztak, s így egy békés, stabil virágzó kultúrát hoztak létre.

A pakisztáni Lahoret Multannal összekötő vasút 4.600 éves. Valójában a síneket csak a tizenkilencedik század közepén fektették le, de a pálya kialakításához az angol mérnökök a két várostól egyenlő távolságra fekvő, Harappa nevű hely omladozó épületeiből és terméskő halmaiból hordták el az építőanyagot. 1856-ban Alexander Cunningham, az újonnan alakult India Régészeti Feltárása nevet viselő egyesület igazgatója, úgy vélekedett, hogy a téglaromok a közelben fekvő, tizenhetedik századi Buddhista templomokhoz tartoztak. A helyi legendák azonban másról regéltek: ezek szerint a kődarabok egy ősi város maradványai voltak, amely akkor vált a földdel egyenlővé, amikor a király unokahúgával vérfertőzést követett el. Sem Cunninghamnek sem a helybelieknek nem sikerült rátapintaniuk az igazságra. Néhány évvel később kisterületre kiterjedő, rendszertelen ásatások során Cunningham templomok és vérfertőző királyok helyett edények, megmunkált kagylók, illetve egy nagyon rossz állapotban levő, egyszarvút ábrázoló, ismeretlen jelekkel vésett feliratot tartalmazó pecsét, került elő.

E pecsét a Föld egyik leghatalmasabb ősi kultúráját jelezte, azonban a tizenkilencedik század közepén az olyan archeológusok, mint Cunningham, mit sem sejthettek erről. Sem a Védák – a szubkontinens legidősebb szövege, amelyek eredete mintegy 3,500 évvel ezelőttre tehető –, sem a Biblia nem tesz említést e civilizációról. Az ősi hatalmakra jellemző piramisok vagy síremlékek is hiányoznak e területről. Mégis 4,600 éve, a korai mezopotámiai és egyiptomi kultúrák kialakulásával egy időben, az Indus és Saraswati folyók határolta síkságon, a mai Pakisztán és északnyugat India területén, hatalmas városok emelkedtek. Az Indus-völgyének lakói nem építettek az égbeszökő emlékműveket, nem temették halottaik mellé vagyonukat, s nem vívtak legendává lett, véres csatákat. Ennek ellenére jól szervezett, elképesztően sikeres kultúra virágzott itt. Az itt élők építették a világon az első, tervek alapján készült várost, megalapították a világ egyik első abc-jét, és több mint hétszáz éven át uralták az Egyiptomnál és Mezopotámiánál kétszer nagyobb területű földet.

Napjaink régészei számára a Harappa és a Mohenjo-Daro – az előbbitől mintegy 500 km-re, délnyugatra fekvő szomszédos város – érdekes, bár kissé kopott rejtvényt kínált. Az ásatások során nagykiterjedésű, rendezett, falakkal körbe vett városok kerültek elő; a városokban szilárd kőépületek, és fejlett víz- és csatornarendszerek, amelyek szigorú államiság képzetét nyújtották. Harappa utcái, jegyezte meg Mortimer Wheeler, egy brit régész: „bár méreteiben és szociológiai szempontból igen jelentősnek mondhatók, esztétikailag csak kilométereken át tartó monotóniát nyújtanak.” Wheeler kortársa, az archeológus és népszerű író, Leonard Cottrell, így írt 1956-ban: „Míg csodálattal tölt el a harappaiak mérnöki tudása, a kultúráról alkotott átfogó képünk korántsem tekinthető vonzónak. … Elképzeljük, ahogy a Punjab égető Napja alatt izzanak a kanyargós utcák, és az emberek hangyák módjára, fegyelmezetten nyüzsögnek, végzik munkájukat, amely felett hatalmas, központosított államapparátus őrködik; egy olyan kultúra képe tárul elénk, ahol a polgárok napjainak javarészét a munka teszi ki, amibe elvétve vegyül néhány cseppnyi öröm; ahol mindennek a mozgató rugója az anyagi javak szerzése.”

Az Indus-völgyének városai nagy forgalmú kereskedelmi útvonalak mentén helyezkedtek el. A tökéletes vízvezetékek, s az egyforma házak, még ha a tervező remek munkát végzett is, nem hozza oly izgalomba fantáziánkat, mint a szentélyek, az arannyal megrakott sírboltok. „De a társadalom nem csak hatalmas templomok és arany sírok alapján értékelendő – nyilatkozza Jonathan Mark Kenoyer, a madisoni University of Wisconsin régésze. – Ezek a legrosszabb dolgok, amiket a korai civilizációk építhettek, mert végül, ez vezetett bukásukhoz is. Ha az aranyat a földbe ássák, gyengítik a gazdaságot. Ha hatalmas emlékművekre vesztegetik a pénzt, ahelyett hogy áruszállításra költenék, szintén gyengítik a gazdaságot. Az Indus-völgyében más alapokról indultak, s Dél-Ázsiát a korai világ gazdasági-együttműködés központjává varázsolták.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.