Lehet, hogy stresszfüggő vagyok?

Posted on by 0 comment

A stressz a XXI. század legjellemzőbb betegsége. Egy friss felmérés szerint az egészségügyi problémák kialakulásának hetven százalékában szerepet játszik, következményeinek gyógyítása világszerte hatalmas terhet ró az egészségügyre. Ugyanakkor sokan közülünk egyenesen élvezik, ha napjaik feszültségben telnek. Vajon Ön is stresszfüggő?
Kezdetnek elmesélek egy igazán stresszes helyzetet, amely nemrég a reptéren esett meg velem. Amikor be akartam szállni, a légikísérők megkértek, mutassam fel a beszállókártyámat. Ez még nem lenne kimondottan szokatlan helyzet, ezt én is belátom, csakhogy a kezemben volt minden: három táska, a pénztárcám, újságok és a mobilom, a beszállókártyám viszont sehol. Azonnal pánikba estem. Hol hagyhattam? Talán a mosdóban! De ha visszarohanok megnézni, ki vigyáz addig a csomagjaimra? Azokkal együtt reménytelen szaladni, de ott nem hagyhatom őket! És egyáltalán, van még időm arra, hogy visszamenjek? Egy pillantás az órámra. Azaz a helyére, ugyanis nincs rajtam az órám. Idegesen felsikítok: „Valaki mondja már meg, hány óra!!!” Erre a biztonságiak is megelégelik a cirkuszt, és megkérnek, hogy álljak ki a sorból. Szerencsére azért nem vezettek el, és amikor megnyugodtam, a zsebemben megtaláltam a beszállókártyát is.
Már gyerekkoromban is állandóan pánikoltam. Mindig is feszültebb voltam az átlagnál. Ha egy lufi eldurrant mellettem, azt hittem, le akarnak lőni. Ha társasjátékot játszottunk, előtte úgy bemagoltam a játékszabályokat, mintha vizsgáznom kellene belőlük. Azóta rájöttem, nem is annyira a szabályok érdekeltek. Egyszerűen csak szükségem volt valamire, ami miatt aggódhattam. Míg a többiek jól szórakoztak, én folyton azon izgultam, vajon betartjuk-e a játékszabályokat.

Annak, hogy felnőttként is stresszes vagyok, sok oka van. Elsőként mindjárt az, hogy rosszul szervezem az életem. A teendőim listája egyre csak hosszabb lesz, ahelyett, hogy időnként kipipálnék rajta valamit. Aztán ott van a „Mi van, ha…?” faktor. A bennem lévő stressz legnagyobb része abból adódik, hogy folyton megpróbálok nem létező eseményekre megoldást találni. Klasszikus példa a bőröndpakolás: mi van, ha hideg lesz, és kell egy kardigán? De a blézer alá nem tudom felvenni a kardigánt, akkor vigyem el a kabátomat is? Viszont annyira azért biztosan nem lesz hideg, és akkor cipelek egy kabátot, amit biztosan nem fogok felvenni… Szóval értik, ugye?
Persze, én is próbáltam már alkalmazni a szokásos stresszoldási technikákat. Például többet jártam edzeni, egészségesebben étkeztem és többet aludtam. Viszont egy idő után annyira hozzászoktam ezekhez a napi rutinokhoz, hogy ha valaki ki akart zökkenteni belőle, újra csak frusztrált lettem. És persze ott van az érem másik oldala: hiszen ha jobban belegondolok, számomra a stressz valahogyan egyenlő a sikeres élettel, így ha épp nyugodt az életem, úgy érzem, nincs előttem cél. És bár a logikus énem azt mondja, hogy sokkal kevesebb stresszel kellene élnem, azt is be kell látnom, hogy felfokozott állapotban sokkal nagyobb teljesítményre vagyok képes, könnyebben érem el, amit akarok. Tehát stresszfüggő vagyok?!

A pszichológusok szerint azok hajlamosak erre leginkább, akik az úgynevezett „A” személyiségtípusba tartoznak. Ők a teljesítményorientált emberek (nevezhetjük őket munkamániásnak is), és általában ingerlékeny, türelmetlen típusok. Az utóbbi években a nők között is egyre magasabb számban találunk olyanokat, akik szeretik a stresszes, felfokozott életet. A stressz kicsit olyan ugyanis, mint az adrenalin. Minél magasabb szintjét tapasztalják meg, annál jobban vágynak rá, hogy kipróbálják, végül is hol húzódnak a határok. Az utóbbi években a nőkre bízott feladatok (is) egyre több stresszel járnak, és ma már ők maguk mennek elébe egy-egy stresszes helyzetnek, hiszen az jelenti számukra az egyik legerősebb motivációt.

Nem tudom, hogy vannak vele, én teljes mértékben magamra ismerek a fenti leírásból. Minél többet gondolkodom a dolgon, annál biztosabb vagyok benne, hogy stresszfüggő lettem. Csekély vigasz, de ezzel nem vagyok egyedül. Ott van például a barátnőm, Anna. Amióta ismerem, még soha nem válaszolt mást hogylétét firtató kérdésemre, mint, hogy „Ja, ne is mondd, rohanás a köbön!” Három kedvenc szófordulata van: a „Nyakig vagyok a munkában!”, a „Mennem kell!”, és a „Mindjárt felrobbanok!” Mindig legalább tíz feladaton dolgozik egyszerre, és rettenetesen élvezi. Vagy a másik barátnőm, Nóra, aki a stressz-szintjét általában a hitelkártyája segítségével növeli. Mindig mínuszban van ugyanis a számlája, de sohasem tud ellenállni annak a cuki kis táskának a kirakatban. Állandóan azért pánikol, hogy hogyan fogja visszafizetni az adósságait, ezért egyre többet dolgozik…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.