Mese a szocialista Művész budapesti útjáról

Posted on by 0 comment

Egyszer volt hol nem volt, a vasfüggönyön is túl, létezett egy “másik” világ, ahol a Nagy Testvér volt az úr. Az Ő birodalmában nem volt helye az egyénnek; az Embert, ezt a fantasztikus, szabadságra törekvő lényt megpróbálták megfosztani lényegétől: önmagától. Minden művészi megnyilatkozást az uralkodó ideológiának – a kommunizmus eszméjének – vetettek alá.

Ebben a világban élt a Művész. Szegény pára, ebben a birodalomban kénytelen volt megfosztani műveit mindenfajta többletjelentéstől, amitől a művészet az, ami. (A stílust, amelyben alkotott szocialista realizmusnak, vagy röviden szocreálnak nevezzük.) Ez a Művész (álruhában és álnéven) keresztül-kasul utazott a birodalomban, és otthagyta kézjegyét minden falun és városon. Budapesten is hosszan elidőzött. A II. világháború után érkezett és kb. 15 évig maradt. Nézzük meg mit is hagyott ránk örökül.

1949-ben építette az Erzsébet téren (akkor Sztálin tér) az autóbusz-pályaudvart, amely a háború utáni modern épületek közül elsőként nyert műemléki védettséget. Szintén 1949-ben építette a Magyar Rádió belső udvari bejárati pavilonját, a híres Pagodát, közéleti személyiségek találkahelyét, amely mindmáig őrzi az időszak építészeti modernitását. Éppoly formabontó, mint a Louvre udvarán az üvegpiramis.

A pesti Duna part legfeltűnőbb épülete (természetesen a Parlament után) a Belügyminisztérium egykori székháza, ma az Országgyűlés irodaháza is az ő keze munkáját “dicséri”, amelyről már 1951-ben azt merték írni, hogy “úgy fest, mint valami papírskatulya, amelybe szarvasbogarakat rak a gyerek, és lyukakat fúr bele, hogy a bogarak levegőt kapjanak”. A köznyelvben csak Fehér Házként emlegetett épület azóta szerves része a városképnek. Vele átellenben, a budai Duna parton emelkedik a Budapest Műszaki Egyetem semmivel össze nem téveszthető épület-együttese. Az “R” épület, melynek megtervezéséért a Mővész szintén Kossuth díjat kapott, a XX: század tízes-húszas éveinek skandináv romantikus-klasszicizáló építészetét idézi. A lépcsőház térszerkesztésének nagyvonalúsága kiemeli az 50-es évek alkotásai közül.

1951-ben készült el a modern formálás szellemét őrző MOM (Magyar Optikai Művek) művelődési háza, melynek kupola alatti hatalmas, parkettás tánctermében “a jól végzett munka után kedvükre pihenhetnek, szórakozhatnak, más helyiségeiben tanulhatnak a gyár dolgozói”. Budapest a “világhírű magyar sport fellegvára” volt a korabeli terminológia szerint. Ezért 1953-ban a Művész méltó “szentélyt” épített a sportnak, a Népstadiont (amely felvette Puskás Ferenc világhírű labdarúgónk nevét). Ezért 1954-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. 1953-58 között a stadion felvonulási útvonalára két sorban összesen 16, sportjeleneteket és más életképeket ábrázoló szobrot állított fel.

A Művész nagyon sokoldalú, nemcsak építészetben, de szobrászatban és festészetben is gazdag a munkássága. Aki szobrászati alkotásait is szeretné megtekinteni, látogasson el a Szoborparkba, ahol a városképet egykor meghatározó munkásmozgalmi szobrai és szoborcsoportjai láthatók.

A Művész már nagyon öreg. Mostanában már csak Észak-Koreában, Kínában, néha meg Kubában látják felbukkanni. Aki nem hiszi, járjon utána.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.